Blog tanulni vágyó, tudatos pályakezdőknek,
akik magukban hisznek, nem a szerencséjükben.
A tesztírás után

Mottó: „Mert a kitartás, pajtás, ami előre visz, de tudjuk, csak az halad, aki a lépésben hisz.” (Sub Bass Monster: Bal-jobb)



Az előző bejegyzéseimben a tesztírásról olvashattál. Ma arról szeretnék néhány gondolatot megosztani veled, hogy milyen teendőid vannak a tesztírás után. Igazából – csak úgy, mint az első körös interjú után – nincs más teendőd, mint tudatosan „benne maradni” a kiválasztási folyamatban, és egy percre sem „elengedni” azt.

A tesztírás végén – feltehetően – megkérdezted, hogy mikorra várhatod a HR-es jelentkezését az eredményeddel. Hasonlóan az interjú utáni helyzethez, itt sem javaslom, hogy türelmetlen légy és hamarabb érdeklődj, mint ahogy a határidő lejárna. A tesztek javítása, kiértékelése időbe telik, még akkor is, ha sok az automatizmus a javításban (főleg számítógépes teszteknél). Légy tehát türelemmel, de legyél felkészült, a telefonod bármikor megszólalhat, akár a határidő lejárta előtt is. És igen, most sem fogok mást ajánlani, mint hogy legyenek kérdéseid.


a bejegyzést terjes terjedelemben a ide kattintva olvashatod.
Véleményed, észrevételed, kérdésed köszönettel vesszük. Tudod; menekülj előre... :-)
előző bejegyzéskövetkező bejegyzés
Tartalomjegyzék
Közreműködők
Amit ígérek és amit nem

Mindig is elkötelezettséget éreztem a pályakezdők iránt. A cég (nagyvállalat tehát) friss diplomás programjára szóló kiválasztási folyamatban mindig aktív résztvevő voltam. Ezekben a folyamatokban számtalanszor fogalmazódott meg bennem, hogy valami olyan dolgon visszük végig a jelölteket, amelyre se felkészítést, se muníciót nem kaptak a felsőoktatási intézményekben. Sem hatékony támogatást, sem konkrét segítséget nem kaptok. Viszont elvárásokat és komoly megmérettetést igen. (A tegező forma a feltételezett egyetemista olvasóközönségnek szól.)

Megéreztem ebben a szakmám felelősségét, így – a bébim mellett több szabadidőm lévén -, megteszem azt, amire munka mellett sosem volt időm: a tapasztalataimra épített szakmai javaslataimmal, észrevételeimmel igyekszem megkönnyíteni az álláskeresésre történő felkészülésedet. A neten számos általános tanácsot, jó és használható sablont találsz, ezeket is jó szívvel ajánlom. Óvva intelek azonban attól, hogy az ott olvasható információkat szűrés nélkül elfogadd. Amit én igyekszem nyújtani, az a többszempontúság, konkrét gyakorlati tanácsok és némi személyesebb információ, amivel világosabbá válhat számodra, hogy mire is kell készülnöd. Amire ne számíts tőlem: nem kívánom megkérdőjelezni a kollégák által használt, az enyémtől vagy az általam ismerttől eltérő tanácsok, módszerek hatékonyságát. Nem állítom, hogy nálam van a bölcsek köve és nem kívánlak meggyőzni arról, hogy az enyém az egyetlen jó tanács. Örülök, ha kérdésed van, és azt fel is teszed, a blogban, az emailcímemen vagy személyes konzultáció keretében.

Szerzői jog
Az oldalamon szereplő minden írás a sajátom, más oldalakon csak írásos engedélyemmel jeleníthetőek meg. Ez alól kivételt képez, ha csak az írásom elejét tüntetik fel, majd a folytatásért a blogomra kattintva jut el az olvasó.
munkakeresőknek blog